Arra gondoltam, hogy ejtsünk néhány szót a gyümölcsök egyik leginkább elterjedt, legsikeresebb felhasználási módjáról: a pálinkafőzésről.

A pálinka az egyik legfontosabb itala volt a népnek, és számtalan hagyomány és népi szok ás kapcsolódik hozzá. És fogyasztása ebben a tavaszi télben kifejezetten aktuális: gyógyító és élénkítő hatása egy pohárka jóízű pálinkának kétségtelen...gyógyító hatását egy kiskanál mézzel tovább lehet fokozni. Persze, mint minden gyógyszernél, a túlzott fogyasztás a pálinka esetében sem ajánlott :)

 De nézzük meg házunk táján milyen története van, illetve milyen szokások kapcsolódnak a pálinkafőzéshez. Ebben segítséget Balázs Géza 1986-ban megjelent "Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza-vidékén" című cikke nyújt.

"A Közép-Tisza vidéken is a jobbágyfelszabadításig élt a földesúri előjogokkal korlátozott jobbágyi pálinkafőzés. Sőt, talán egyes helyeken még szigorúbb is lehetett a helyzet. Ezt látszik tükrözni Ároktő község urbáriuma, amely 1771. július 17-én készült. A jobbágyoknak Szent Mihálytól karácsonyig volt szabad saját bort árulni, azontúl csak az uraság pincéjéből. Viszont szerepel egy pálinkára vonatkozó kitétel: „A Pályinka akkor is a T. Nemes Káptalané". Tehát pálinkát forgalomba hozni nem volt szabad. Ezt a rendeletet bizonyára kijátszották a jobbágyok."

"A harmincas—negyvenes években községi főzde működött Ároktőn, Tiszakeszin, Tiszadorogmán. Tiszadorogmán kisebb megszakításokkal a régi főzde üzemel máig, Ároktőn az új bérleti rendszer eredményeként 1984-ben újra indították a szeszfőzést. Tiszacsegén a főzde az 1960-as évektől üzemel. Mezőkövesden nagy szeszfőzde van, ám oda azért nem szívesen viszik a nyersanyagot, mert állítólag nem azt kapják meg pálinkában, amit ők vittek. A tűzrevaló fát a dorogmai főzdébe is ki-ki maga viszi; 3-4 zsák fa kell egy üsthöz. A dorogmai szeszfőzde az áfész kezelésében van, a felszabadulás óta Baráti Mihály, Lapostyán Ferenc és ifj. Sánta Ferenc üzemeltette.

Nem sokat változott 1986 óta a helyzet. A cikk megjelenése után nyitottak Négyesen is egy szeszfőzdét. A tiszadorogmai és a tiszacsegei szeszfőzde, ha jól tudom még mindig működik.

Gyümölcspálinkát nem egész évben főznek, hanem minden fajta pálinka főzésének megvan a maga ideje. A pálinka-szezonról:

"A főzetési szezon mindkét pálinkafőzdében (a dorogmai és a csegei) az eperpálinkával kezdődik. Az eperpálinkát kell a legkorábban, általában július 20. és augusztus 20. között kifőzetni. A Közép-Tisza vidéken a mai napig eleven hagyománya van az eperpálinka-főzésnek. Szeptemberben, októberben a szilva- és vegyespálinka van soron. Novemberben kezdődik az almapálinka, januárra—februárra marad a törköly és más maradék főzése."

Az sem mindegy, hogy az erjedt gyümölcsöt miben tároljuk. Régen leginkább fahordóban tárolták a cefrét és a pálinkát, a '80-as években terjedtek el a műanyag eszközök, és szorították ki szinte teljesen a fahordókat, és így a kádármesterség is eltűnt:

"Tiszadorogmán a pálinkafőzésnek hagyományosabb eszközkészletét lehetett megfigyelni. A cefrét vagy csórét többen hozták fahordóban (állítás szerint a cefrének jót tesz a fahordó), s többen vitték el, tárolták fából készült pálinkáshordóban, ami manapság egyre ritkább. Tiszadorogmán a fahordót Papp Gyula kádármester máig készíti, s az emberek igénylik is." "Általános nézet szerint a pálinkának legelőnyösebb az akácfahordó. Csak másodsorban emlegetik az eperfahordót (érdekes, hogy országszerte az eperfahordót sorolják első helyre). Szintén általános vélemény, hogy akácfahordóban érik meg legjobban a pálinka, a cseresznye- és szilvapálinka szép sárga színt kap tőle. A fahordók egyetlen hátránya, hogy párolognak, a bennük levő pálinka szesztartalma csökken. Aki 51 fokos pálinkát főzet, rövid fahordóban való tárolás után 50 fokos pálinkát vehet ki a hordóból.
Míg Tiszadorogmán a fahordó, Tiszacsegén és vidékén a cserépkorsó tekinthető hagyományos pálinkatároló-eszköznek. A leginkább a tiszafürediek őrzik ezt a hagyományt. A pálinkakorsók lehetnek 5—6, de 15—20 literesek is. A tiszafüredi kerámiaipar termékei."

Néhány szó a pálinka minőségéről:

"Általános vélemény az is, hogy a pálinka annál jobb, minél tovább áll. A pálinka erőssége, „karcossága" az idővel megfinomul. A helytelenül lezárt pálinkásüvegben az ital benyarasodik, bevirágosodik, megtörik — tartják Dorogmán. A pálinkából - akárcsak a borból — háromféle minőséget lehet kivenni: a tetejét (ez a legerősebb), a közepét és az utolját vagy alját. A pálinka fokának, szesztartalmának megállapítására is használják azt az országszerte ismert népi módszert, mely szerint, ha a fölrázott pálinkának gyűrűje van (apró buborékok ülnek ki körben a felszínén), akkor megvan az 50 fok. A 49 fokosnak és az 55 foknál több pálinkának már nincs gyűrűje."

Gyakorlatilag minden háznál volt pálinka, anélkül nem lehetett elképzelni az év "jeles eseményeit", de a férfiember főleg téli időben naponta fogyasztotta.

"A pálinkázásnak a Közép-Tisza vidéken is megvannak a jellegzetes, „kötelező" alkalmai. Általánosságban elmondható, hogy a pálinka fogyasztásának az emberi élet, valamint a gazdasági év minden jelesebb alkalmakor szerep jut. A gyermekágyas asszonynak illik pálinkát vinni (sőt ő maga gyakran a párnája alatt tartja). A szeszes itallal való megkínálás első alkalma a felnőttség jele. A pálinka nemcsak „barát a bajban", hanem gyógyszer is lehet. A halotti tor legfontosabb italának szintén a pálinkát tartják. Fogyasztásának jeles alkalma a reggel: a reggeli féldeci errefelé is általános, főleg karácsonytól húsvétig. A nyári gazdasági munkák idején szívesebben fogyasztják a pálinkát, mert attól nem izzad annyira az ember. S végül a disznótor sem képzelhető el pálinka nélkül: ekkor a szorgalmasabb, ügyesebb gazdák már az új pálinkával kínálják meg a segítőiket."

Azt hiszem ezeknek a szokásoknak a nagy része megmaradt (mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy jellemző lenne manapság, hogy szülés után az asszonyok pálinkát fogyasztanának....), csak talán a szeszes ital minősége változott. Ma már egyre kevesebben szedik össze a hullott gyümölcsöt, és főzetik ki, inkább a boltban vásárolják a nagyüzemi körülmények között készült gyümölcspárlatokat.

A pálinkához érdekes szokások is kapcsolódtak:

"Mezőcsátról van adat arra, hogy a pulyka lábát kikelés után pálinkás vízben kell megmosni, hogy erősödjön. Ha a kacsa beteg, nem eszik, paprikás szalonnát etettek vele, ha „krampog", nyálkás a torka, pálinkát tettek az ivóvizébe."

"A pálinkás kenyér fogyasztásának szokását ismerik a Közép-Tisza vidékén is. Pálinkás kenyérnek nevezik az ország nagy részén a gyerekeknek kenyérre csepegtetett pálinkát. Tiszadorogmán a pálinkás kenyér fogadás tárgya is lehet: ki tud 1 dl pálinkát kimártogatni kenyérrel. Állítólag ez kemény legénypróba, s csak keveseknek sikerül."

Kíváncsi vagyok, hogy él-e olyan ember még, aki részt vett ilyen legénypróbán. Meg arra is kíváncsi lennék, hogy a mai legények, hogy állnák/állják meg a helyüket egy ilyen próbán, mert, hogy a pálinka ma is foglalkoztatja a fiatalokat, az az alábbi dalból is kiderül:

 A cikk folytatását itt találod.