Bár a sok tenni- és szervezni való miatt a blogírásra eddig nem volt annyi időm, mint amennyit szerettem volna, most igyekszem bepótolni az elmaradásom. Amiről mindenképpen szerettem volna most írni, az egy témába vágó hazai kutatás, helyesebben a kutatás zárótanulmánya, amit az Inspi-ráció Egyesület végzett.

A címe: Közösségek felé- a fenntartási kezdeményezések jó gyakorlatai, közösségszervezési és vezetési mintázatai (a címre kattintva teljes terjedelmében elolvasható).

A kutatás során a szerzők (Vágvölgyi Gusztáv és Szép Éva) végigjárták a hazai fenntarthatósági kezdeményezések (ökofalvak, élőfalvak, közösségi gazdálkodások) többségét és 1-3 napot töltöttek el náluk, bekapcsolódva a mindennapi munkákba. Elsősorban olyan közösségeket kerestek, akik a fenntarthatósági célokat (úgymint önellátás, önrendelkezés) közösségi alapon próbálják elérni. Ahogy a szerzők írják: "Ezért ez a tanulmány azok számára a leghasznosabb, akik a megélhetésre szövetkeznek".

A kutatás megvizsgálja, hogy melyek azok a mintázatok, amelyek ezekre a közösségekre jellemzőek, mik a jó példák, a sikerek és kudarcok okai, és összességében mik a tanulságok, melyek azok az általános alapelvek, amelyektől működik vagy nem működik egy fenntarthatóságra épülő közösség.

A közösséget összetartó egyik legfontosabb alapelemként az együttműködő kommunikációt nevezték meg. Tapasztalták ugyanis, hogy a közösségbe magunkkal hozott "fenntarthatatlanságban született kommunikációs mintáink, struktúráink megakadályozzák a jó együttműködést". Azok a közösségek, ahol nem fektettek külön hangsúlyt a rendszeres és minőségi beszélgetésekre, a konfliktusok kezelésére, hanem inkább az egymás békében hagyását választották, azok sokszor belső konfliktusok, megoldatlan problémák miatt előbb-utóbb felbomlottak. Az együttműködő beszélgetések célja, hogy úgy vessünk fel problémákat, hogy közben igyekszünk a másik szemszögét is megismerni, elfogadni és megtalálni a mindenki számára kedvező megoldást. Az általunk oly gyakran hallott (használt?) bezzegezés, és a másik hibáinak sorolása, nem viszi ugyanis előre a csapatot.

Bár teljesen egyetértek ezzel a felvetéssel, mégis nagyon nehéznek érzem a megvalósítását. Szerintem az emberek nagyon nagy százalékának a felmerülő problémára az első reakciója az önvédelem, illetve a másik fél támadása („Az nem úgy volt..””Nem érted meg, hogy...””Azt hiszed te jobban csinálod?” Ismerősek ezek a mondatok?...). Mindezt ösztönösen tesszük - azaz többek között ezek azok a "fenntarthatatlanságban született kommunikációs minták", amiről a kutatók beszélnek. Nagyon nagy lelkierő és alázat kell ahhoz, hogy az ember végiggondolja, hogy ok, a másik fél így gondolja, de vajon miért? Mit lehetne tenni, hogy mindenkinek jó legyen?

Aztán nyilvánvalóan az a legjobb, ha valaki moderálja ezeket a beszélgetéseket, ha elkalandoznak a gondolatok visszatereli a mederbe, hogy egyenes úton haladjanak a konfliktus megoldása felé. Igen ám, de ezt a moderálást minden félnek el is kell fogadnia. Azaz mindenképpen kellenek olyan alapvető szabályok, elfogadott szerepek a közösségen belül, amelyek megteremtik a rendet, és mindenekelőtt nyitottság az újra, az eltérő nézetekre és másik véleményének elfogadására.

Ti mit gondoltok erről? Működhet az együttműködő kommunikáció a mindennapokban?