Sokakban él egyfajta romantikus emlék a nagymama nagy kendermagos kakasáról, illetve a kis fekete csibékről, ahogy a kotlós hívogatja őket. De vajon ma is megtalálható az udvarokban a kendermagos magyar parlagi tyúk? Ma is olyan szép és hasznos?

Sajnos erre nem lehet egyértelmű választ adni. Az elmúlt 10-20 év változásai a baromfitartásra is kihatottak, és a háztáji tyúktartás is egyfajta felesleges kisüzemi termelésre rendezkedett be: szója alapú tápos broilercsirkék és hibridek kapirgálnak az udvarokon, és a tojástermelés elengedhetetlen kelléke a mindenféle táplálékkiegészítőkkel dúsított tojótáp.

De kell ez nekünk? Mármint a hagyományos magyar fajták már nem teljesítenek jól? Erre is választ kerestünk a programunkban, ahol 3 őshonos magyar tyúkfajtát: a kendermagos magyar parlagi tyúkot, a fogolyszínű magyar parlagi tyúkot, és az erdélyi kopasznyakú tyúkot próbáltuk ki háztáji extenzív körülmények között. A szaporítóanyagokat a gödöllői Haszonállat Génmegőrzési Központból szereztük be.

Sajnos tudni kell, hogy a hazai génmegőrzési központok, legyen szó zöldségről, gyümölcsről vagy haszonállatról, a rendszerváltás utáni éveket éppen csak átvészelték (ha egyáltalán átvészelték). Nagyon nehéz körülmények között dolgoztak, és leginkább az állományok fenntartására, génmegőrzésre koncentráltak. Ennek következtében nem történt mindig megfelelő mértékű szelektálás, és az állományok néha nagyon heterogének, sok a méreten aluli egyed, illetve különböző rendellenességek is megjelennek.

Hogy mit lehet tenni ilyenkor? Egy jó állomány kialakításához és fenntartásához folyamatos megfigyelésre és szelektálásra van szükség. Aki lelkesen belefog a „háztáji génmegőrzésbe”, miután beszerzi valahonnan a fajtatiszta tenyésztojást, vagy a napos csirkét, az sokszor csalódik az első néhány év után, mert nem olyanok az állományok, amilyennek elvárta. Eszünkbe kell jutnia ilyenkor, hogy az állatfajtákat hosszú évtizedeken, évszázadokon keresztüli tudatos szelekció alakította ki. A hibás egyedeket nem hagyták szaporodni, hanem könyörtelenül húslevest főztek belőlük...vagy rántott csirkecombot...

Mi sem egy „kész terméket” kaptunk, a számunkra megfelelő tulajdonságokat erősíteni kell, a hibákat pedig gyengíteni. A magyar paraszti gazdaságokban az elsődleges szelekciós tényező a extenzív tartásmód volt: bírja a hideget-meleget, kevés szemes takarmánnyal is ellegyen, és magának találja meg a táplálékát, ne kelljen naponta többször foglalkozni vele. Emellett persze tojjon jól, legyen finom a húsa.

A következőkben az egyik négyesi család meséli el a tapasztalatait a kendermagos tyúkkal kapcsolatban.

„Családunk mai szóhasználattal élve a „visszaköltözők” közé tartozik. Parasztházunk és földjeink az 1800-as évek vége óta szolgálják családunkat, de hosszabb-rövidebb időszakokra elszakadtunk a falutól. 2011-ben elkezdtünk újra életet lehelni a portába, és immáron negyedik éve, hogy életvitelszerűen lakunk a faluban.

A régi kor gazdasági épületeiből mindössze az ól maradt meg, így ez lett a kiindulópontja a háztáji gazdálkodás állattartási vonalának. Két marék tyúkkal és egy kakassal érkeztünk, amiket Debrecenből hoztunk magunkkal. Mára az állatállományunk több, mint 40 tyúkkal és kakassal, 10 némakacsával, 4 kecskével, 12 birkával és 2 tehénnel büszkélkedhet.

Nagy örömmel vettünk részt a Bese Egyesület, Svájci-Magyar Civil Alap támogatásával indult „Biodiverzitás növelésre építő közösségi gazdálkodás elindítása Dél-Borsodban” című programjában, hiszen mindig is szívügyünknek tekintettük az őshonos magyar állatfajták megőrzését, értékeik és előnyeik kihasználását. Egyértelmű volt, hogy a kendermagos tyúkot választjuk, mivel a kezdetek óta szerettük megjelenését, viselkedését, alkalmazkodóképességét.

12 tyúkot és 2 kakast kaptunk, melyek a gödöllői génmegőrzési központból származnak. Hozzánk már majdnem egy évesen, aktívan tojó tyúkokként kerültek, ezért a tiszta fajtafenntartáshoz elengedhetetlen tojásgyűjtést meg kellett oldanunk a már meglévő vegyes állományunk mellett. Barátainkat kértük fel, hogy legyenek „gazdái” a fajtának, hiszen akkoriban ők pont nem tartottak tyúkot, de a tartási feltételeik adottak voltak. Így kerültek a falun belül ugyan, de – akkor még azt hittük, hogy csak átmenetileg - másik portára a kendermagosok.

Ekkor kezdtük el részletesen megfigyelni az állományt, és sajnos elég sok olyan dolgot találtunk, amelyek nem adódhattak a keltetés vagy a tartás körülményeiből, inkább genetikai leromlásról van szó.

A 12 tyúk közt volt 3 olyan, amelyiknek eleve „kacska” lába volt, a lábujjaik oldalra voltak fordulva, mintha folyton „ökölbe szorított kezekkel” járnának. Ez a jelenség a később tőlük származó egyik csibénél is megfigyelhető volt.

Sajnos a kakasokkal kapcsolatban negatívumot kell megjegyeznünk. A két kakasunk rosszul teljesített, ugyanis a kotlós alá tett 13 tenyésztojásból mindössze 4 kelt ki, a többi nem volt megtermékenyítve. A gyűjtés során követtük az általános elvárásokat, így például egy héten át gyűjtöttük a tojásokat, kiválogattuk azokat, amik keltetésre alkalmasak (nem túl kicsi, nem túl nagy, jó formájú, stb.) és a gyűjtés előtt, a biztonság kedvéért egy egész hetet vártunk, hogy egészen biztosan a 12 tyúk és 2 kakas utódai kerülhessenek keltetésre.

A költéshez gyakorlott kotlóst használtunk, mivel a programban biztosított keltetőgép éppen foglalt volt, ráadásul mi úgy gondoltuk, hogy a természetes út biztosabb, könnyebb, természetesebb, elvégre egy tapasztalt, gondos kotlós tudja a legjobban, hogy hogyan kell kikölteni a tojásokat.

Újabb meglepetés akkor ért minket, amikor a kikelt csibék közül egy nem akart „kendermagosodni” úgy, ahogy a testvérei. Ugyanis teljesen fekete maradt.

Bár a fajtával kapcsolatos elvárásaink nem teljesen úgy alakultak, mint reméltük, de nem adjuk fel.

Kiemelkedő előnyük, hogy nyugodt vérmérsékletűek, nem kötözködnek, nem riadoznak feleslegesen. Könnyűek és inkább kisebb testűek, mint nagyok, ami a kakasoknál előny, mivel nem nyomják agyon a tyúkokat. A kakasok nagyon gondoskodóak és éberek.

Összességében az a véleményünk, hogy a magyar kendermagos tyúknak még manapság is mindenképpen helyük van a magyar háztáji gazdálkodásban is.”