Vándorkovász Porta

Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

Pálinkafa- Pálinkafőzés a Dél-Borsodban 2. rész

2013. június 10. - VándorkovászPorta

Névtelen.jpg 

Sokáig tartott mire összehoztam a folytatást, de akkor lássuk mit tudunk még a dél-borsodi pálinkafőzésről. Az előző részben megnéztük, hogy hogyan is főzték a pálinkát, most azt járjuk körbe, hogy milyen fajta pálinkákat főztek leginkább ebben a régióban. Ismét Balázs Géza 1986-ban megjelent "Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza-vidékén" cikkéből merítek.

   Nemrégen még a Közép-Tisza vidék jellegzetessége az eperpálinka. Az eperpálinka a faeperből készül. „A közterületen lévő eperfa gyümölcséből máig ki-ki tetszése szerint szedhet. Eperpálinkát ma legnagyobb mennyiségben Tiszacsegén, Poroszlón és Tiszavalkon készítenek. Az eperfa kézzel való szedése „háládatlan" munka lenne, ezért csak a lehulló gyümölcsöt szedik össze. Fóliát, ponyvát (nylonponyvát) terítenek a fa alá, alkalmanként megrázzák a fát és a ponyváról kétnaponként gyűjtik össze hordóba az érett epret. Ilyenkor megkeverik a cefrét. Bár tilos, de szinte mindenki tesz hozzá egy kis cukrot is. Általában 120 literhez 3 kg-ot. Az utolsó szedést követően 7-9 napra kiforr a cefre, s ekkor rögtön főzetni kell.

  „A csegeiek a következő faeperfajtákat ismerik, amelyek kb. két hét különbséggel érnek: korán érő, fakó eper (fehéreper), tarka eper, nagy fekete, vörösszemű, feketeeper (júliusban dömpingszerűen érik). Az eperpálinka-főzés idején (július 20. és augusztus 20. között) a főzdében és környékén finom eperillat érezhető. A jó eperpálinka egyébként lehet szagtalan is.”

eperfa_1.JPG 

  A hazánkban legelterjedtebb, talán legkedveltebb pálinkafajta a szilvapálinka. Ízét nem csak a főzés módja, hanem az is befolyásolja, hogy milyen szilvafajtából főzik. „Ezen a vidéken is számtalan szilvafajta van; debreceni muskotály, kékszilva (édesebb), fehérringló, vörösringló, vörösszilva, bercencei (-vagy más néven besztercei, berzencei-), bódiszilva, bónamóna, piramisa, macskatökű, rózsaszilva. A leggyakrabban a bercencei szilvából főznek pálinkát. Abból a fajtából, amelyre a szilva hazájában, Szatmárban azt mondják: „kár pálinkának kifőzni". A jó szilvapálinka az érett, túlérett szilvából készül. Azt tartják, hogy a szilva inkább legyen férges, mint éretlen. A Közép-Tisza vidéki falvak közül a dorogmai szilvapálinkát tartják a legnagyobb becsben. Általában ennek a legmagasabb az ára is.

  „Ritkán főznek más tiszta gyümölcspálinkákat. Kisebb mennyiség készül cseresznyepálinkából, meggy pálinkából. Szintén ritkaság az őszibarackpálinka, bár róla azt tartják, hogy ha 10 évet áll, akkor olyan finom lesz, mint a konyak. Viszonylag nagy mennyiséget főznek vegyespálinkából. (Ebbe a vegyes gyümölcsön kívül nemegyszer somot, kökényt is tesznek).”

   „A vadon termő gyümölcsök kifőzése még mindig élő hagyomány a Közép-Tisza vidéken.” „Tiszacsegén és Tiszadorogmán a következő vadgyümölcsökből főzettek pálinkát az elmúlt esztendőkben: vadkörte (Tisza-parti erdőkben szedik, de ma már csak esetenként főzetik), csipkebogyó (a becselli nevű fajtából készül nagyon ritkán), borókapálinka, bodzapálinka, sompálinka. A borókapálinkát almával együtt főzetik ki. A borókát ledarálják, élesztőt adnak hozzá, három napig kelesztik — utána almával forralják. Egy héten belül főzni kell. 

A bodza- vagy bodzabogyó-pálinkával nyolc—tíz család foglalkozik Tiszacsegén és Tiszafüreden. A bodzabogyó lehullott apróját rendszerint szilvapálinkával vegyítik. Mások likőr ízesítésére használják. Értágító hatásúnak tartják. A dorogmai szeszfőzdében nem szeretik kifőzni, mert fölhabozhat a csőben.”

   „A som cefréje műanyag hordóban 2 hónapig forr. A pálinka nem olyan „szapora", mint a többi gyümölcsé. 1 mázsa cefréből 4-5 liter pálinka lesz. Ugyanennyi szilvából 10 liter is lehet. A sompálinka szagos, erős illata van. Csak ünnepi alkalomkor fogyasztják.”

  Különlegességnek számít az akácvirág pálinka. „Első ízben 1984-ben főzték Tiszadorogmán. Egy ároktövi fiatalember szedte az akácfavirágot kis japánkosárral, szénahordó kerekkasba. 30 kosárnyi akácvirágból, 1 zsák törkölyből és 10 kg cukorból lett 170 liter cefre. Ebből 14 liter akácfavirág-pálinka főtt ki.”

Legutoljára főzik ki a rossz bort borpárlatnak, konyaknak, valamint a törkölypálinkát. A törköly cefre légmentesen lezárva, lesározva bármeddig eláll károsodás nélkül.”

   „Az égetett szeszes italok hagyományos tárolóedénye a fahordó. Országszerte, így a Közép-Tisza vidékén is kezdenek átállni a műanyag tárolóedényekre, ballonokra.” „Tiszadorogmán még tartja magát a fahordó. Általános nézet szerint a pálinkának legelőnyösebb az akácfahordó. Csak másodsorban emlegetik az eperfahordót (érdekes, hogy országszerte az eperfahordót sorolják első helyre). Szintén általános vélemény, hogy akácfahordóban érik meg legjobban a pálinka, a cseresznye- és szilvapálinka szép sárga színt kap tőle. A fahordók egyetlen hátránya, hogy párolognak, a bennük levő pálinka szesztartalma csökken. Aki 51 fokos pálinkát főzet, rövid fahordóban való tárolás után 50 fokos pálinkát vehet ki a hordóból.
Míg Tiszadorogmán a fahordó, Tiszacsegén és vidékén a cserépkorsó tekinthető hagyományos pálinkatároló-eszköznek. A leginkább a tiszafürediek őrzik ezt a hagyományt. A pálinkakorsók lehetnek 5—6, de 15—20 literesek is.”
Ezek a cserépedények a tiszafüredi kerámiaipar termékei.

 

    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy manapság ezek a hagyományok élnek-e még, nemcsak a Dél-Borsodban, hanem az ország más vidékein is. Ezért kérlek írjátok meg véleményeiteket, meséljétek el Ti mit tudtok a pálinkafőzésről, hogyan, miből főznek ma pálinkát?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr605205755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gphilip · http://search-download.com 2013.06.10. 19:02:39

Az en izlesemnek a legfinomabb palinka a birsalmapalinka. Azt hiszem Romaniaban nepszerubb, mint otthon.

gareet 2013.06.11. 03:32:40

@gphilip: Jó izlésed van :)
Részemről is kedvenc, csak ne nekem keljen hozzá darabolni meg pucolni a gyümölcsöt. Család Borsodban főzi, 50-60l van egy évben, haverok Pesten imádkoznak érte hogy hozzak :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.11. 10:14:28

hogy hogy miből főznek?
MINDENBŐL!

mildi 2013.06.11. 13:35:21

leginkább semmiből. idén, köszönhetően az időjárásnak, az eper már a fán megrohad...semmirevaló, ízetlen vacak :(

Bretschneider detektív 2013.06.11. 15:01:47

Hát... Az index2 szerint földieperből készül, legalábbis, ha komolyan gondolták azt a fotót. :-(
süti beállítások módosítása