Vándorkovász Porta

Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

Francia-magyar tapasztalatcsere a hagyományos gyümölcsfajtákról

2015. augusztus 28. - VándorkovászPorta

p1170810.jpg

A Leonardo programunk (amiről hamarosan írok egy összefoglalót) utolsó eseményeként július elején mi adtunk otthont egy hagyományos gyümölcsfajtákról szóló nemzetközi találkozónak. Sajnos, mivel ez volt a legutolsó rendezvény, csak kevesen tudtak eljönni, de ennek ellenére nagyon sikeresnek mondhatjuk a találkozót.

 

A 2 nap folyamán bejártuk Bükkalja és Dél-Borsod legfontosabb gyümölcsös kezdeményezéseit.

A programot péntek délután bükkaljai gyümölcsösökkel indítottuk és megnéztük Noszvaj gyümölcsfáit. Ezen a településen, bár minden évben rendeznek szilvalekvár főző napokat, meglepően nagy számban találhatóak idős körtefák, köztük az egyedülálló, kis méretű, de mégis nagyon ízes termésű bacsa körte.

Mivel még kevés körtefajta érett akkor (ekkor jelentek meg az első érett búzával és árpával érő körték), ezért a tartósított gyümölcsökre koncentráltunk: kóstoltunk több fajta aszalt körtét: papkörtét, császárkörtét, és a már említett bacsa körtét is. Közben a francia vendégünkkel megbeszéltük, hogy mik lehetnek azok a fajták, amelyek egész Európában elterjedtek különböző neveken, és melyek azok, amelyeket ő, mint Dél-Franciaország gyümölcsszakértője több évtizedes tapasztalattal a háta mögött nem ismer és nem is hallott róla, és mi is úgy tudjuk, hogy tájfajták, vagy csak a Kárpát-medencében jellemzőek.

Másnap reggel bemutattuk a Bükki Nemzeti Parkkal együttműködésben kialakított dél-borsodi gyümölcsös kezdeményezésünket, beszéltünk a kezdeti nehézségekről és a jövőbeli tervekről, majd a résztvevőkkel megnéztük a csemetekertet.

Aztán Eger mellett meglátogattunk egy a Nemzeti Park által szépen kitakarított, felújított régi gyümölcsöst, valamint a nem rég „előkerült” mónosbéli almáskertet, ahol az almafák száz év körüliek is lehetnek. Bár a fák többsége batul alma, emellett a régi jonatán, entz rozmaring, és kálvil fajták is megtalálhatóak itt. A fajták meghatározását az is nehezíti, hogy ezek az öreg fák nem minden évben hoznak termést, és néha az éves időjárástól is függ a termések mérete, mintázata.

p1170818.jpg

A kirándulás végén a hollókői ófalu házainak udvarában található öreg fákat néztük meg, hiszen a világörökségi védelemnek köszönhetően számtalan fa megmaradt és ma is él, és termést hoz, így egy öreg vérbelű körte is, ami az Ófalu fő utcájának (Kossuth u.) elején található.

Természetesen miközben újabb és újabb érdekességeket néztünk meg, folyamatosan beszélgettünk a gyümölcsökről, a tapasztalatokról, az összegyűjtött tudásról, így mindenképpen mindenki számára nagyon hasznosan telt el a másfél nap.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr287670502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása