Arról, hogy miről szól a Fenntartható Dél-Borsod Program az előző bejegyzésben olvashattatok, most azonban rögtön vágjunk is a dolgok közepébe és a részletes bemutatást kezdjük a gyümölcsös programmal. Az egész úgy indult ugyanis, hogy nyitott szemmel járva a térségben észrevettük, hogy annak ellenére, hogy régen mennyire elterjedtek voltak itt is - a dél-borsodi régióban - a gyümölcsösök, mára már hírmondó is alig akad belőlük.
Pedig valamikor a Tisza menti települések mindegyikének külterületén volt legalább egy „Szőlő”, ami egy kis parcellákra felosztott szőlős, gyümölcsös területet jelentet. Szinte az összes kert művelésével felhagytak, a számtalan öreg gyümölcsfát benőtte a bozót és a túlérett gyümölcsök lehullanak vagy a seregélyek eszik meg, senki nem készít már belőlük lekvárt, süteményt, pálinkát. Legrosszabb esetben traktorok tépik ki tövestől a fákat, hogy felszánthassák, és kukoricát vagy napraforgót vessenek az egykori gyümölcsösök helyére (mivel ezért több támogatást kapnak...)
A pusztulás okait leginkább a történelem vagy egyszerűen a világ alakulásában kereshetnénk. Viszont be kell látnunk, hogy lassan újra nélkülözhetetlenné válik őseink tudása, és újra értéke lesz a hagyományos gyümölcsösöknek is. Ezek a gyümölcsösök nem nagyüzemi keretek között, sok energia és pénz befektetésével működtek régen. Csak egy kicsi gondoskodás kellett, némi tudás (ami jó esetben apáról fiúra szállt), és a táji adottságokhoz alkalmazkodott gyümölcsfajták bőséges termést adtak.
Ez ugyanis a másik legfontosabb dolog: minden tájnak megvoltak azok a fajtái, amelyek a helyi sajátos adottságokhoz alkalmazkodtak, ellenállóak voltak az időjárás viszontagságaival, és a gyakori kártevőkkel szemben. Hiszen ugyanaz a fajta nem érezheti jól magát egy hegység erdőtalaján illetve egy alföldi szikes talajon. Ezért régen csak azokat a fákat szaporították tovább, amelyek ott helyben erősek, egészségesek voltak és jó termést hoztak hosszú időn keresztül.
És elérkeztünk a harmadik legfontosabb dologhoz, hogy mire is volt jó az a termés. Ugyanis szinte minden fajtát másra használtak. Van, ami lekvárnak a legjobb, van, ami aszalni. Van, amelyik annyira finom, hogy nyersen elfogy az összes, a másiknak meg szörnyű íze van nyersen, de az ecet vagy a pálinka viszont nagyon jó belőle. Van, amelyik augusztusban érik, van, amelyik csak januárra lesz igazán finom és eltartható akár egész májusig is. A régi emberek arra törekedtek, hogy nyár közepétől a következő év nyarának kezdetéig folyamatosan el legyenek látva gyümölccsel.
A gyümölcsös projekt ezen fajták megmentéséről, megőrzéséről szól. Keressük az idős fákat és embereket a térségben, akik még őrzik ezt a tudást. Ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy segítsen ebben, vagy csak ismer egy jó gyümölcsfát, vagy esetleg ismer olyan embert, aki tudja még, hogy régen milyen hagyományai voltak a gyümölcsösöknek ebben a térségben, melyik fajtát mire használták, az keressen meg minket a bese.t.egyesulet(kukac)gmail.com címen.
