Vándorkovász Porta

Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

Valósítsa meg közösségi ötletét!

2013. december 28. - CsibaKata

Az ESSRG olyan projektek megvalósulásához szeretne hozzájárulni a dél-borsodi régióban, amelyek elősegítik a fenntartható vidéki életmód kialakítását és a közösségek megtartását. A felhívás és a jelentkezési lap letölthető a bejegyzés végén!

15 településről várunk ötleteket és javaslatokat: Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk, Négyes, Borsodivánka, Mezőnagymihály, Mezőkeresztes, Mezőnyárád, Szentistván.

Az eddigi tapasztalataink alapján négy fő témakörben volt komolyabb érdeklődés. Az alábbi területekre fókuszálunk, azonban meggyőzhetőek vagyunk más, a célokhoz illeszkedő ötletes elképzelésről is.

1. Helyben termelt alapanyagok közösségi feldolgozása: célunk, hogy azzal segítsük a helyi termelést, hogy megkönnyítjük a helyben történő feldolgozást. A helyi termények helyben történő feldolgozása szolgálhatja a közösségépítés célját azzal, hogy közös helységben igénybe vehető közösen használható feldolgozó eszközök állnak rendelkezésre. A helyben történő feldolgozás lehetővé válik a családok számára, ha a ház körül esetleg nem biztosítható eszközökhöz juthatnak. A hagyományos, környezetbarát feldolgozási módok használatával, olyan egészséges termékek kerülhetnek az asztalra, amelyek alapanyaga helyben termett és ezáltal környezet- és természetbarát.

2. Ökológiai kertészkedés ismereteinek átadása, mintakert létrehozása és fenntartása: fontos feladat a környezet- és természetbarát kertészeti ismeretek elsajátításának ösztönzése gyerekek, fiatalok és felnőttek körében egyaránt. A természetbarát kertészeti ismeretek visszavezetése a falu életének mindennapjaiba visszafordíthatja azt a folyamatot, mely során a vidéken élők elveszítik a közvetlen kapcsolatot a saját természeti környezetükkel. Tanúsítvány nélküli vegyszermentes gazdálkodás olyan kisléptékű gazdálkodást jelent, amely lényegében biotermékeket állít elő.

3. Helyi gyümölcsfajták szaporítása és nevelése: a térség igen gazdag helyi gyümölcs fajtákban, melyek feltérképezése és szaporítása fontos értékőrző feladat. A projekt célja, hogy segítse a magánkertekben, védett önkormányzati, egyházi, egyéb tulajdonban levő területen vagy közterületen a tájfajta gyümölcsök terjedését és megőrzését. A tájfajták ismerete, a fák gondozása és a gyümölcsök feldolgozása hozzájárul ahhoz, hogy a tájfajták a falusi lakosság mindennapi életének részét képezve megmaradnak és hasznosulnak a helyi élelmezésben.

4. Közvetlen értékesítési rendszer kialakítása: a kis léptékben megtermelt termények és produktumok közvetlen értékesítésével van lehetőség olyan bevétel megtermelésére, amely már fenn tud tartani egy kiskertes gazdaságot. A projekt lehetőséget nyújt a direkt marketing és direkt értékesítés kialakítására.

A felhívás letöltéséhez kattints ide

A jelentkezési lap letöltéséhez kattints ide

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr695714350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása