Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás Tisza folyón is túl, volt egyszer egy kis csapat, akik elindultak gyűjtögetni. De nem gombászni mentek ám, vagy sárkányfüvet szedni (sárkány ellen), nem akármit gyűjtögettek: régi alma- és körtefajtákról fiatal, ezévi hajtásokat szerettek volna szedni. Hogy minek, azt könnyű megválaszolni: augusztusban van az ideje, hogy rügyeket vágjanak le róluk, és egy vadalany hajtásához illesztve új nemes fát hozzanak létre.

  Mentek, mentek mendegéltek, először az ároktői szőlőbe jutottak. Ott szétnézve elszomorodtak, mert a régi idők szépségeit látták megkopva: kis nádtetős vályogházacskák sorakoztak elhagyva, amiben egykoron a gyümölcsösbe használt eszközöket tárolták az emberek, vagy délben hűsöltek.

  Az elhagyott kertek között bandukolva, azért ráakadtak néhány kincsre: Vilmos körtére, jegenyekörtére, sőt még egy boldogasszony körtefára is. Szerencsére volt még egy-két művelt kert, így megmaradt a reményük, hogy egyszer talán újra felvirágzik és benépesül a gyümölcsös.

 A második állomás a dorogmai gyümölcsös volt. Itt újabb örömök és csalódások érték őket: sok kertben már nem voltak egyáltalán fák, felszántották a földet, beültették kukoricával, a megmaradt részeken pedig néhol szemétkupac árulkodott a terület gazdáiról. De itt-ott mégis megmaradtak a fák: nyári kálmán és bosc kobak körte, clapp kedveltje, aztán néhány olyan körtefa, amiket most nem tudtak beazonosítani, ezért jellegzetességeik alapján nevezték el: mosolygós körte, kis piros mosolygós, kerek bőrkörte...

Este felé még útba ejtették a bábolnai szőlőt. A sok gondozatlan szőlő-dzsungel között egy-egy szép kert tanúskodott itt is arról, hogy még (vagy már) vannak, akik értéknek tartják a gyümölcsöskertet. Itt egy szép jegenyekörte, és egy kásás alma hajtását szedték össze a gyűjtögetők.

Bár csak három falu határában jártak, aznap mégis számtalan kincset találtak. Bár sokszor gondozatlanul és kissé megviselten, de ott állnak a gyümölcsfák, és teremnek hosszú évtizedek óta évről évre, hol embernek, hol madárnak.

  Ahogy lassan sötétedni kezdett, a nedves papírba csomagolt hajtásokkal elindultak az erdő mélyében megbúvó kis házhoz, ahol az udvaron már várták a tavasszal elültetett vadkörték és vadalmák, hogy "megnemesedjenek"...