Mivel a Közép-Tisza menti pálinkafőzésről írt bejegyzéseim (az 1. részt itt, a 2. részt itt olvashatjátok) ahhoz képest, hogy frissen induló blogban jelentek meg, elég nagy olvasottságra tettek szert, úgy gondoltam, hogy némi szemezgetés Andrásfalvy dolgozatából többeteket érdekelhet.

Oltott gyümölcsfa Zselickisfaludon (1954) Forrás: Néprajzi Múzeum

Következzen ezért néhány kiemelt gondolat:

Ha a magyarság gyümölcsészetének történetére koncentrálunk, akkor feltűnő, hogy az elmúlt évszázadokban milyen gyökeresen megváltozott a gyümölcsfogyasztásunk. A XVI.-XVIII. században nagyon fejlett volt a gyümölcstermesztésünk, de nem a mai értelemben. Az erdőjárók és a pásztorok kéretlenül oltották százával a vad fákat, és figyelemmel kísérték az oltott fákat, a magról kelteket, az ültetetteket, és az átültetetteket; megfigyelték a termést, kiválasztották a legjobban termő fákat, a legellenállóbbakat, a legédesebbeket, és azokat oltották tovább. Így újabb és az igényeknek egyre inkább megfelelő tájfajták alakultak ki, létrehozva ezzel a magyar népi gyümölcsfajták csodálatos gazdagságát. Ennek a tevékeny munkának nyomait még a múlt században is felfedezhetjük Erdélyben vagy például az Őrségben.

Majd a XVIII. század során a földesurak  teljesen kizárták a jobbágyokat az erdők használatából, pedig a népi gyümölcstermelés régen ezekben a közösen használt erdőkben folyt elsősorban.

"A paraszti lét alapját ekkor szorították le a szántóföldi gabona-termelésre, és a táplálkozásban ekkor kaptak a gabonaneműek egyre nagyobb és döntő szerepet. A gyümölcs ekkortájt lesz mindennapi élelemből csemege. A nép gyümölcsfogyasztása néhány évtized alatt a korábbinak csak tizedére csökkent. Igaz, hogy a gyümölcsnek csemegévé való válása és egyben áruvá válása is, magával hozta a gyümölcs, az új igényesebb ízlésnek megfelelő minőségének emelésére tett törekvéseket, az új, nemesített, külföldről behozott fajták terjesztését, de ezek nem növelték a nép gyümölcsfogyasztását."

"A gyümölcs csemege-szerepe magával hozta azt, hogy egyre kevesebb, de drágább és jobb minőségű gyümölcsöt fogyasztottak. Ez együtt járt a nem nagyon ízletes, és nem szép külsejű de tömegében jelentős és fontos táplálékot jelentő fajták kipusztulásával."

Elsősorban azok a télálló gyümölcsök szorultak vissza, amelyeket tavasszal fogyasztottak, amikorra kásás lett a húsuk.

"Az importált, nemesített, kényes és mutatós gyümölcsfajták természetesen egészen más, új gondoskodást kívántak meg. Más tájon alakultak ki, érzékenyebbek voltak a hazai kártevőkre és betegségekre, valamint az időjárásra is."

Az permetezés, a rendszeres metszés technikáit eddig nem használták a népi gyümölcsészetben, hiszen a helyi szelekciós gyakorlat elsősorban az ellenálló fajták kiválasztására irányult, és nem a gondozásra szoruló, tetszetős gyümölcsű fajták szaporítására. Emellett meg kell jegyezni, hogy a szántóföldi művelésre átállt parasztság évi munkarendjébe nem illett bele az igényes gyümölcstermesztés.

...a folytatást hamarosan olvashatjátok...