Vándorkovász Porta

Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

Felhívás projektötlet gyűjtésre

2012. november 14. - VándorkovászPorta

essrg.jpg

PROJEKT FELHÍVÁS

 a Borsodi Mezőség tájképének és fenntartható életmódjának fejlesztése érdekében

ESSRG (Environmental and Social Science Research Group) a Pancivis Alapítvány támogatásával felhívást hirdet projektötletek kidolgozására az alábbi célok meghatározásával és feltételek szerint:

 Az ESSRG felhívásának célja

 Az ESSRG olyan hosszú távon is fenntartható helyi kezdeményezéseket szeretne támogatni, amelyek elősegítik a természetes környezettel való harmonikus együttélést, és a közösségi együttműködést és összefogást.

 Az ESSRG mikro projektek megvalósításának támogatására felhívást hirdet meg a térségben, az alábbi célok valamelyikének teljesülése érdekében:

 1. Helyi alapanyagok közösségi feldolgozásának megtervezése és kivitelezése

A helyi termények helyben történő feldolgozása szolgálhatja a közösségépítés célját, ahol egy olyan tér kerül kialakításra, ahol közösségépítő rendezvényekre és eseményekre kerülhet sor. Azzal, hogy elérhető a helyben történő feldolgozás, lehetővé válik a családok számára, hogy a ház körül esetleg nem biztosítható eszközökhöz jussanak. A hagyományos, környezetbarát feldolgozási módok használatával, olyan egészséges termékek kerülhetnek az asztalra, amelyek alapanyaga helyben termett és ezáltal környezet- és természetbarát.

 2. Ökológiai kertészkedés ismereteinek átadása, kert létrehozása

 Fontos feladat a környezet- és természetbarát kertészeti ismeretek elsajátításának ösztönzése gyerekek, fiatalok és felnőttek körében egyaránt. A természetbarát kertészeti ismeretek visszavezetése a falu életének mindennapjaiba visszafordíthatja azt a folyamatot, mely során a vidéken élők elveszítik a közvetlen kapcsolatot a saját természeti környezetükkel.

A projektötleteket 2012. december 15-ig kell benyújtani, postai úton vagy elektronikusan.

Elektronikus formában Csiba Katalin részére:

E-mail cím: csiba.katalin@essrg.hu

Témában feltétlenül tüntesse fel: Helyi fenntarthatósági projekt – A csoport vezetőjének neve

Postai úton vagy személyesen Kovács Mihály részére:

Posta cím: 3450 Mezőcsát Hősök tere 24. sz.


A részletes kiírás letölthető: PROJEKT FELHÍVÁS

A jelentkezési lap letölthető PROJEKT ŰRLAP.doc

A bejegyzés trackback címe:

https://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr124906468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.