"Tehenet tartani?....Kizárt!" Nekem is ez volt az első gondolatom... Teljesen kizárt, hogy én minden hajnalban felkeljek, etessek, itassak, trágyázzak, fejjek, aztán este ugyanezt még egyszer.
A háztáji tehéntartás olyan nagyon messze áll a mai embertől. Valahogy nem ismerjük. Még a tyúktartás az elképzelhető, még sok helyen kapirgál, látunk ilyet elég gyakran, még ha városon élünk is. Disznóvágásról is legalább már hallott mindenki. Vagy ismer valakit, aki már volt ilyenen. Na, de tehenet tartani manapság? Most komolyan, kinek, milyen kép ugrik be? Istállóba sorakozó holstein-fríz tehenek, rozsdamentes acél és alumínium karámok, csillogó fejőgépekben folyik a tej, majd a másik végén tetrapakk-ban sorakozó 1,5 %-os fehér ital. Vagy sötét, de tiszta istálló, ahol piros pöttyös fejkendős 70 év feletti néni feji egy vödörbe a tőgymeleg tejet. Na?
Na mármost, kezdjük ott, hogy felmenőink, akik között nagy valószínűséggel voltak büszke tehéntulajdonosok, kimondhatatlanul sokat dolgoztak. Mert kellett, mert muszáj volt, és mert így szokták meg. Ha nem kora hajnalban (nyáron 3-4 óra körül, télen 5-6 órakor) kelt volna fel az ember tehenet fejni, akkor nem tudta volna kiengedni a falu csordával a legelőre, ahol az állatok délutánig többé-kevésbé jóllaktak, amit így csak kevés takarmánnyal kellett kiegészíteni. Ha bent maradt volna a háznál a tehén, akkor többe került volna tartani, ráadásul foglalkozni is kellett volna vele, amire a szántóföldeken dolgozó családnak nemigen volt ideje. Ha lett is volna a gazdának saját legelője, néhány tehénért nem lett volna érdemes pásztort fogadni. Később pedig, mivel megérte tartani és biztosan el tudták adni a tejet, és a bikaborjút, azért keltek korán, hogy elrendezzék az állatokat munka előtt, majd munkába menet beadták a tejet a csarnokba.
Manapság viszont, a villanypásztorok korában, ez már nem annyira szabályozott dolog, így az, hogy mikor kelünk fel és etetjük meg, vagy fejjük a tehenet, az - észszerű keretek között - nagyban tőlünk függ. Persze az állatoknak (is) a legjobb az állandóság, a rendszeresség, ez alap, de tehén-nem-tartásunk oka ne az legyen, hogy mi van, ha el kell szaladnom néhány órára reggel, vagy mi van ha elalszom, vagy akkor én már soha nem fogok 10-ig aludni?
Azaz, ha van nekik mindig elérhető széna, akkor a legeltetés idejét teljesen mi határozzuk meg. Persze, minél kevesebbet legel, annál több széna kell neki, ami, főleg ha venni kell, nem túl gazdaságos tavasztól őszig. Így érdemes kerítéssel vagy villanypásztorral lekeríteni egy legelőrészt. Tény, hogy jó ha van valaki látótávolságban, ha véletlenül valahogy átjutnának a villanypásztoron. Alapvetően nem akarnak kijutni, ha megszokták, akkor már akár áram nélkül is ellegelgetnek a drótok között, de előfordulhat, hogy megijednek valamitől, és akkor nem számít az a pár vékony drót, vagy áramcsípés. Ilyenkor jó ha van valaki a közelben és nem akkor kezdjük el keresni a teheneket, amikor már három faluval arrébb vannak. De ezt leszámítva, ha vizet tudunk nekik biztosítani, akkor akár magukra is hagyhatjuk őket. A tehenet ha akarjuk fejjük, reggel-este, de nem kell óramű pontossággal, bár van olyan tehén amelyik erőteljes hangon jelzi, ha feszül a tőgye. Ha pedig nem tudjuk fejni, de a borjúval együtt tartjuk, akkor megoldják maguk között. Így a tejhaszon kiesik, de lesz egy egészséges, csupa erő-izom borjúnk. A tehenek alapvetően rugalmasak. Ha van nekik mit enni és inni, akkor nem zavarja őket, ha nem alakul minden nap egyformán. Így, bár természetesen kötöttséget jelentenek, de nem igaz, hogy nem lehet elmenni tőlük sehova, és soha többé nyaralás. Ha megfelelően alakítjuk ki a rendszert, és találunk valakit, aki naponta egyszer-kétszer rájuk néz, és ad friss vizet nekik, akkor nyugodtan el tudunk utazni akár egy hétre is.
Visszakanyarodva az elejére, én nagyon féltem attól a szigorú kötöttségtől, amit a tehéntartáshoz kapcsoltam a fejemben. És nem akarom fényezni a dolgot, tényleg kötöttséget jelent, ráadásul legelő, kaszáló és a különféle abrakot termő szántó hiányában igen költséges is. De nem kell megijedni feltétlenül ettől sem. Ahogy egyre többen értesülnek a tehéntartásunkról, úgy fogják egyre többen felajánlani a lekaszált füvüket, a kukoricaszárat. Sok helyen vannak olyan önkormányzati tulajdonban lévő területek, amelyek csak gondot jelentenek, és nagyon szívesen odaadják legelni vagy kaszálni. A kötöttség pedig, ahogy fentebb írtam, észszerűen kezelhető. Ha összevetjük azzal, hogy mennyi örömet, hálát és szeretetet tudnak ezek az állatok adni, majdnem mint egy kutya vagy macska, és emellett még tejet is adnak, akkor rájövünk, hogy megéri tartani.
Nekünk két tehenünk van és egy lassan másfél éves üszőnk. Kárpáti borzderesek. Ezt azt jelenti, hogy amellett, hogy kis testűek, természetüknél fogva bizalmasak és nyugodtak alapvetően. Persze vannak jellembeli különbségek, nem plüssállatok és legalább 400 kilósak. De pont ezért lenyűgöző, hogy egy sohase használt nádpálcával, vagy akár anélkül is, a 40 kilómmal elvezetek egy tehenet. Mert vigyáznak rám. Mindig úgy lépnek, úgy fordulnak, hogy nehogy elsodorjanak. Legalábbis a tehenek. Az üsző még tanulja, hogy nem azért állok mellette, hogy ő rajtam vakarózzon, de egy kis suhintás az orrocskájára helyrerakja. Na de a végtelenségig tudnék róluk írni, most a lényeg az, hogy nem csak feladatot, hanem boldogságot is adnak.
Ami a legérdekesebb volt számomra a tartásukban, az nem is a tehenekhez kapcsolódik, hanem az emberekhez. Látva az állatainkat megnyílnak és elmesélik, hogy gyerekkorukban még az ő családjuk is tartott teheneket, van akinek még legeltetnie is kellett őket gyerekként a nyári szünetben. Mindenki elmeséli az élményeit és egyfajta bús nosztalgikus szeretettel nézi az állatainkat. Akik részei lesznek a falu életének. Sokan, főleg a gyerekek, tudják a nevüket, ha elmennek a kerítés előtt hívogatják őket, várják a kis bocik születését, nézik ahogy felcseperednek. Ők már hiába falusiak, nem ismerik közelről a tehenet (sem), de ez már egy másik bejegyzés témája lehetne.
Summa summarum, ha egy kicsit is gondolkodtok tehéntartásban, ne hagyjátok, hogy az előítéleteitek, vagy a félelmeitek eltántorítsanak. De ne is ugorjatok neki. Járjátok körül a témát, nézzétek meg mitek van, mit nyerhettek vele, beszéljetek olyanokkal akik már tartanak tehenet. Óriási lépés, de büszkeséggel is jár, valahogy egy fejjel magasabbnak is érzi magát az ember, ha már "tehenesgazda".
