Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

Megalakult a Kárpáti Borzderes Egyesület

2017. augusztus 18. - KissDóri

oszi.jpg

Tegnap egy nagy eseményen a Kárpáti Borzderes Szarvasmarha Fajta Tenyésztők Egyesületének megalakulásán vettünk részt.

Debrecenben a Farmer Expo helyszínén került sor erre a magasztos eseményre, amelyen 14 kárpáti borzderes tartó és még körülbelül ugyanennyi lelkes érdeklődő és családtag vett részt. Természetesen az Egyesület megalapítását hosszú előkészítő munka előzte meg, amelynek főszereplői a Polyán Egyesület és a Debreceni Egyetem, de erről talán már hallottatok (ha meg nem, akkor a polyan.hu oldalon utánaolvashattok).

Erről a szarvasmarha fajtáról írtam már korábban, talán arról viszont nem tettem említést, hogy jelenleg ezt a fajtát még nem ismerik el Magyarországon. Ennek többek között az az oka, hogy abban az időszakban, amikor a mai jogszabályok szerinti fajtaelismerések történtek, már sajnos nem (igazán) volt megtalálható az ország mai határain belül. Akik ismerik ezt a fajtát, azok viszont tudják, hogy nem véletlenül volt régen (és néhol még ma is) népszerű a Kárpátok hegyi, hegylábi régióiban. Háztáji tartásra kiváló, szelíd, kis termetű, a végtelenségig igénytelen. Jól hasznosítja a takarmányt, „keveset fogyaszt”, szilaj, szabad tartásra is alkalmas. Emellett viszont könnyen ellik, és jól neveli borjait, és 8-10-12 liter tejet ad. Nem egy tejcsárda, arra tessék keresni más fajtákat, de a teje (megfelelő minőségű takarmány mellett) kiváló minőségű, sajtkészítésre alkalmas. Ha vágásra kerül (általában a bikaborjak), húsa ízletes, finoman zsírozott. Nem csak hegyeken és dombvidékeken érzi jól magát, az Alföldön is boldog, főleg ha foglalkoznak vele, amit kezességgel, barátságossággal hálál meg.

Aki dús füvű legelővel, sok szénával rendelkezik, jó nagy istállója van és sok tejet szeretne, ideje viszont nincs az állatokra, az ne ezt a fajtát válassza, vannak neki sokkal alkalmasabbak. Minden fajta másra jó, vadászkutyának sem tartunk palotapincsit, hogy egy egyszerű példát mondjak.

20170706_080427.jpg

A lényeg az, hogy ennek a fajtának igenis helye van a magyar szarvasmarhafajták palettáján, viszont közös összefogásra van szükség, mert a fajtaelismertetésnek még csak az elején járunk. Jelenleg az országos állomány 200 tehén körül van, de ennek a többszörösére lenne szükség az elismeréshez. Akik tartják, azok általában meg vannak elégedve vele, akik gondolkodnak a háztáji tehéntartásban azoknak a fent említett tulajdonságok figyelembe vételével nagyon alkalmas. Úgyhogy hajrá, legyetek Ti is felelős gazdái egy(-2-3) kárpáti borzderesnek!

Aki nem tart borzderest, mert (még) nem úgy hozta az élete, de szeretné támogatni a fajta elismerését, a tenyésztői munka megszervezését, a fajta népszerűsítését, és azt a sok mindent még amit magára vállalt az új egyesület, az csatlakozhat támogató tagként is! Részletek lesznek hamarosan, ahogy az egyesület megkezdi a munkáját.

Az első fotó a Polyán Egyesület oldaláról van, a második a mi teheneinkről készült.

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

http://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr3012761460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.