Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

A magyarság gyümölcsészete: A szilva és más gyümölcsök

2015. november 30. - KissDóri

p1160461.jpg

Az Andrásfalvy Bertalan: A magyarság gyümölcsészete című munkájának harmadik részéhez érkeztünk (az első itt, a második itt olvasható). Higgyétek el, bár még néhány rész hátravan, akit érdekel a gyümölcsészet, annak ezek az információk korántsem unalmasak, sőt...

"A szilvafák száma az összes többi gyümölcsfa együttes számát is felülmúlta..." Ennek oka az, hogy "a szilvafa csak közepesre növő fa, könnyen szaporodik, gondozást nem kíván, nem ad nagy árnyékot, elég bőven terem, kártevőkre nem kényes..." Ezért nem csak a házak mellett, hanem folyóártereken is nő ligetekben, valóságos erdőket alkotva (az egykori ártéri gyümölcsösök legfontosabb fája).

"A Felső-Tisza és a Szamos alsó, torkolat fölötti szakaszának vidékét egyenesen a szilva hazájának nevezték. Itt négy fajta szilva nő emberemlékezet óta vadon. A Kék szilva vagy Macskatökű, tulajdonképpen kökényszilva (kis szemű, vadon is előforduló termesztett szilvafaj Prunus insititia), alig nagyobb a gyümölcs, mint a kökényen, de éretten mézédes, aszalásra, lekvárnak nem alkalmas, de kitűnő pálinkának. A Penyigei vagy Nemtudom szilva tojásdad alakú, gyümölcse hamvasabb és kétszer akkora, mint a Kék szilvának, jó lekvárnak és aszalásra is. Boldogasszonyszilva, nagyobb, mint a Penyigei, gömbölyű, setétveres-kék színű, Boldogasszonykor érik. A Lotyó vagy Fosó szilva, a szilvafélék kedvelt vadalanya, a Mirabolán, a Szamosháton csak pálinkának való." "Ezek magról kelve sűrű bozótot, úgynevezett csirittyát alkotnak." Emellett még számos szamosháti fajtát jellemez röviden Andrásfalvy a dolgozatában. "Ugyanezek a fajták más és más néven és helyi változatban előfordulnak az egész magyar nyelvterületen." "Ilyen volt például a Nagy Duránci /tehát nem magvaváló,- mert minden nem magvaváló szilva és barack Duránci; Durazzo (város) középkori magyar Duránca nevéből/, ez az albániai Dures és a Lószemű szilva is."

p1160708.jpg

"A mi Besztercei szilvánkat a németek egyszerűen Magyar szilvának nevezik, bár a 17. században több magyar szilvafajtát is emlegetnek a svájci és németországi kertekben. Ennek a Beszterceinek a változata a Gömöri és a Máramarosi nyakas, a Cukor szilva és az Alföldön a Nyári aszaló szilva. A Besztercei valószínűleg damaszkuszi eredetű, aszalva gyógyszerként jutott el Európába a Római Birodalom kereskedelmével." "A 16. szd-ban már Magyarországon is sokat aszalnak kivitelre. Valószínű Beszterce volt az a város és vidék, ahol nagyobb mennyiségben termelték és aszalták, illetőleg ahonnan kivitelre is vitték."

"A szilva igénytelensége miatt is mindenki számára hozzáférhető volt. Kemény fáját nagyra becsülték a faragók, gyengébb ágaiból söprűt is kötöttek."

A barack "Európában nem őshonos, nincsenek vadon termő változatai". "A barackok nemesítése sokáig néhány főúri kertészetre szorítkozott, parasztságunk körében a barackok elterjedése az alföldi Duna-Tisza-közi homok megkötésével és a múltszázadvégi szőlővész pusztításai nyomán kopárrá lett egykori hegyvidéki szőlővidékeink hasznosításával kapcsolatos. Az ekkor nagyobb mértékben elterjedő mandulával együtt bírja a déli kitettségű, száraz, meszes, karsztos talajokat is. "

"Régebben az őszibarackot általában duráncainak nevezték. A népi vagy parasztbaracknak 3 fő táji változatát tartják számon ma: a Szatymazit, a Budait és a Gyöngyösit."

"A kajszi vagy sárgabaracknak nem ismerték fajtáit, de a múlt században tájanként értékes külön nevet nem viselő fajtákat találtak a kertészeink. Így például Entz Ferenc Mezőkomáromban a szőlőkben találta az igen jó és továbbszaporításra alkalmas Magyar kajszit.

 p1150779.jpg

A gesztenye a középhegységein déli lejtőin vadon is előfordul. "Igényes növény, nedves talajt szeret, hosszú őszt, nem nagy hőingadozásokat és káliumban gazdag talajt.""A gesztenyének több fajtáját is ismerik. A legfontosabb különbség a gesztenyék eltarthatóságában van. Így ismernek Nyári vagy Korai gesztenyét, és Téli, Elállós vagy Kései gesztenyét, az utóbbi héjában ezüstös szálak vannak, Cserebogaras, ez karácsonyig is eláll." "Ezek ízre és színre is különböznek egymástól." "Fája értékes épületfa." "Levelével szegények párnát, dunnát is tömtek."

A dió "Kárpát-medencei őshonosságához nem fér kétség." "A diót a víz és az állatok, elsősorban a madarak terjesztik. Sokfelé ma is úgy tartják, hogy az a jó dió, melyet a varjú hullat el, mert az a nagyobb, könnyebb töretű diót szereti." "Népünk, alakja és használhatósága szerint több alakváltozatát tartja számon. A legnehezebb töretű diókat nevezik Kő-Fás, Fájás, Cserhajú, vagy Kujcsos diónak." "A vékonyhéjú a Cinege dió, mert azt a cinege madár is ki tudja nyitni, újabban ennek neve a Papírhéjú dió. Ezt a diót éppen azért nem szeretik, mert az állatok könnyen hozzáférnek. A nagyobb szeműnek sokfelé Lódió a neve, de nem mindegyik nagyszemű diót kedvelik, mivel ezek általában keveset teremnek. Legjobban a közepes nagyságú, nem nehéz töretű, de nem is vékonyhéjú diót keresték.""A dió a gesztenyénél sokkal elterjedtebb, nem annyira válogatós talajban." "Népünk igen fontos ünnepi ételeinek nélkülözhetetlen összetevője: lakodalmi, húsvéti, karácsonyi diós tészták, kalácsok. Héja, a dió zöld burka és levele fontos gyógynövény és festőanyag. Fáját a legértékesebb bútorfának tartják.

 A cseresznyének "Számos táji változata alakulhatott ki, de úgy tűnik, sohasem tartották fontos gyümölcsnek. Jelentősége koraiságában volt, az első friss gyümölcs, elsősorban a gyermekek számára csemege, de a 16. században a magyar főurak is abban versengtek, ki tud korábbi cseresznyét a bécsi udvarba küldeni.

"A meggy a legősibb gyümölcsünk." "A legtöbb helynevet a meggyből képeztük a gyümölcsnevek közül." "Nemcsak nyersen ették, hanem aszalva is, rétesben, lepényben, levesként is fogyasztották. "A régiségben mindenfelé előfordult, de többnyire fajtaváltozatra való utalás nélkül, egyszerűen csak meggy vagy möggy. A múlt század folyamán néhány táji változatát különítették el a kertészek. Első a Pándi, melyet debreceni /itt lakott volna az a Pándi nevezetű huszárkapitány, akinek kertjéből származna/ mások Pánd községből valónak tartanak, másik a Korpádi.

A felsorolt fajokon, fajtákon kívül még beszél a berkenyéről és naspolyáról, a somról, a mogyoróról, az egresről, ribizliről, málnáról, valamint a bodzáról, csipkebogyóról és a szeder- vagy eperfáról. Ezek jelentősége csekélyebb volt az előbb felsorolt fajokhoz képest, mégis fontos kiegészítő táplálékot adtak.

A következő részben érdekesebb témához érünk, és a gyümölcsfa munkáiról lesz szó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr528098260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu