Régen, hetekkel ezelőtt írtam a svájci Let's Liberate Diversity konferencia első két napjáról, most következzen a második rész: arról amit az utolsó napi kiránduláson láttunk, mindenképpen érdemes beszámolnom. Ennek oka elsősorban az, hogy mert - bár csak néhány óra erejéig- de betekintettünk a svájci gyümölcsészet és (bio)gazdálkodás mikéntjébe.

Az utolsó napon tehát egy nagy buszra rakták az összes érdeklődőt, majd elindultunk a ködös-nyirkos svájci őszben. Az első állomásunk egy gyümölcskutató kertben volt Münzlishausen mellett. Amikor azt olvastunk, hogy egy fajtamegőrző gyümölcsösbe jövünk, a legtöbben egy öreg és fiatal gyümölcsfákból álló kertet képzeltünk el, teljesen meglepődtünk ezért, amikor leszálltunk a buszról, és megláttuk ezt:

Tovább fokozta a helyzet furcsaságát, hogy a belépés előtt gombaölő fertőtlenítőszerrel lepermetezték mindannyiunk cipőtalpát... egyesével... Aztán a helyi kutatóhölgy bevezetése után kissé csökkent a bizalmatlanságunk, és kezdtük megérteni, hol is járunk. Ez ugyanis nem egy szimpla gyümölcsös, hanem egy kutatóhely. Minden gyümölcsfából kettőt oltanak be egymás mellé gyenge növekedésű alanyokra, és gyakorlatilag kordonos művelésben. Így tudnak 1 hektáron 1500 almafát ültetni, és vizsgálni őket.

Mint ahogy mi is itthon, ők is készítenek róla külső (fenotípusos) leírást: levelek alakja, mérete, gyümölcs alakja, mérete, színe, formája és még minimum 50 adat, minden irányból fotókkal illusztrálva, több éven keresztül. Nem kis munka, lassan is haladnak vele. De ami meglepő, (és sejtésem szerint meglehetősen drága) készítenek egy genetikai vizsgálatot is, a DNS hat bizonyos pontját vizsgálják és ez alapján hasonlítják össze az egyes fajtákat. Ez azért jó, mert megerősíti a kutatókat abban, hogy a külső különbségek tényleg eltérő fajtát jelentenek-e, és nem csak az alany hatása, vagy más kinézetet befolyásoló külső tulajdonság okozza az eltérést- meleg- hideg- sok napfény- sok eső stb. De az is lehet, hogy két eltérő fajta néz ki hasonlóan, és genetikailag mégis különböznek. Szóval a genetikai vizsgálat segít kideríteni a fajták mibenlétét, de nem helyettesíti a leíró munkát.

A vizsgálatok és fajtaleírás után a fajták az állami gyűjteménybe, illetve gazdálkodókhoz kerülnek, akik vállalják a fenntartásukat. "Normális" körülmények között szaporítják tovább őket, ahol már nem használnak kordont és közepes vagy erőteljesen növekedő alanyra oltják a fákat. Kissé furcsa azért ez magyar szemmel. Meg tudom érteni, hogy miért csinálják így, hiszen Svájcban nincs egy talpalattnyi üres, nem hasznosított föld sem. Mégis nehezen tudom elképzelni, hogy valaha mi is ilyen intenzív kutatókertekben fogjuk vizsgálni a régi magyar fajtákat.

A második állomásunk egy biofarm volt, ahol ritka svájci állatfajtákat tartanak: egy hatalmas kecskefajtát, birkákat, 2-3 szarvasmarhafajtát, tyúkokat, de ami a legmegdöbbentőbb volt számunkra: egy olyan extenzív svájci sertésfajtát, amelyet a magyar fecskehasú mangalicából tenyésztettek ki (némi vaddisznó felhasználásával...).

Érdekes volt látni, hogy mennyire mások a körülmények, a lehetőségek mint nálunk. Bár szinte egyáltalán nem láttunk bele a svájci mezőgazdaság rendszerbe, az azért kiderült, hogy a helyi agrár-környezetgazdálkodási támogatások (Svájc ugyebár nem EU, ezért nem ugyanazok az előírások, mint nálunk) lehetővé teszik, hogy a 10-30 hektár körüli gazdaságok boldogan megéljenek pl a bio minőségű tej eladásából. Svájcban egyébként olyannyira hatalmas az igény a biotermékek iránt, hogy nem hogy termelni, de importálni sem tudnak eleget!

Végezetül néhány fotó a napról:

Annyit még azért el kell mondanom, hogy a farmon megvendégeltek minket az itt élő állatok termékeivel: szárított sonkák, sajtok, húsgolyó, sült falatkák. Hozzá a mindenütt termő almából készült friss gyümölcslé. Jól voltunk tartva... Egyszerűen el kellett gondolkodnunk azon, hogy mennyi mindent lehetne nálunk is csinálni...Miért működik Svájcban ez ilyen jól? Persze nyilván nekünk a problémamentes részt mutatták itt be, de kíváncsi lennék, hogy a svájci gazdálkodók mindennapi problémái mennyire hasonlítanak a mieinkre...