Vándorkovász Porta

Hagyományos gazdálkodás Dél-Borsodban

A munkacsoportok második találkozója- Jövőtervezés

2013. szeptember 25. - VándorkovászPorta

2.JPG

A mikropályázatok szépen alakulnak, a résztvevőknek pedig ismét szerveztünk egy összejövetelt, hogy találkozzanak, beszélgessenek, beszámoljanak egymásnak és nekünk a megvalósítás során szerzett tapasztalatokról.

A találkozó elsődleges célja emellett az volt, hogy a munkacsoportok megrajzoljanak maguknak egy pozitív jövőképet - ahogy ezt a közösségfejlesztésben hívják: "Jövőtervezés" zajlott. Ismét Molnár Aranka volt a segítségünkre ebben. Bár egy előre eltervezett tematika mentén haladt a beszélgetés, a közösségfejlesztői technikák lehetővé tették, hogy mégis kötetlen módon történjen mindez.

Az első részben azokat a közös problémákat térképeztük fel, amelyekkel a kistérség lakóinak nap mint nap szembesülnie kell: megélhetési gondok, értéktelen munka és tanulás, kikapcsolódás hiánya, mindazok a problémák, ami miatt a csoporttagok úgy érzik, hogy nincs erő az emberekben, a közösségekben, és a térség fejlődését meggátolják. Ezek közül a problémák közül vannak olyanok, amelyet kevésbé tudnak az emberek befolyásolni, de van olyan is amin ténylegesen tudunk változtatni, ha nyitottabbak vagyunk és jobban odafigyelünk magukra és egymásra.

 

  A második részben a csoportok feladatot kaptak: el kellett képzelniük, hogy 20 év múlva milyen körülmények között szeretnének élni. Bár mindannyian egy szép és élhető jövőt képzeltek településeiknek, érdekes volt látni, hogy a résztvevők alig engedték szabadon a fantáziájukat, nem álmodtak nagyokat, a céljuk az volt, hogy a jelenlegi problémák megoldódjanak.  

  Sajnos ezen a ponton idő hiányában abba kellett hagynunk a megbeszélést, így ezen az alkalmon nem kerülhetett sor arra, hogy megbeszélhessük, hogy milyen módon tudnánk alakítani a jelenlegi helyzeten, hogy a megálmodott jövő - legalább részben - valóság legyen 20 év múlva. Jó lenne, ha otthon mindenki átgondolná ezt, és amikor a csoportok összeülnek, akkor meg is beszélnék. Ne legyen közhely az, hogy "magunk alakítjuk a sorsunkat"... Legyünk egy kicsit nyitottabbak és aktívabbak a mindennapjainkban! Persze ezt a mai helyzetben, amikor sokkal több feszültség és inger éri az embereket, mint régen, "könnyű mondani". Ilyenkor gondoljunk arra is, hogy milyen jó, amikor számíthatunk a szomszédainkra ha el kell utaznunk, amikor egy kedves ismerős meglep minket egy tálca süteménnyel, amikor segítséget hívhatunk a kert felásásához, és a jól megérdemelt vacsora után egy hosszú beszélgetés során feloldódik a mindennapi feszültség.

Összességében nagyon örülünk, hogy a munkacsoportok ennyire nyitottak, és összefognak azért, hogy a térség jó irányba haladjon, és a közösségek megerősödjenek. Reméljük, hogy tényleg van és lesz is elég lendület a csoportokban, hogy a közösen kitűzött célok felé haladjunk, és nemcsak most, hanem évek múlva is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helyigyumolcs.blog.hu/api/trackback/id/tr255524156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása